A tatai és tatabányai párbajtőrözők is kitettek magukért a vívó ob-n, ahol a tatai hölgyek döntőig jutottak, de a férficsapatoknak is sikerült három meccset nyerniük. Egyéniben Kun Anna a legjobb nyolcig jutott.
kemma - Komárom-Esztergom - Sport bejegyzései
Ismét Párkányba vitték a Szendy Gábor-kupát
Az idén is óriási volt az érdeklődés a 7-8. osztályosok számára kiírt Szendy Gábor-kupa iránt. A hatodik alkalommal rendezett tornára tíz intézmény csapata nevezett, az esztergomi iskolákon kívül érkeztek együttesek Tátról, Pilismarótról, illetve a felvidéki Párkányról is a Pézsa Tibor Sportcsarnokba.
Remek őszi szezonja volt a TKC-nek
Az előkelő második helyen zárta az őszi szezont a Tatabányai Kosárlabda Club az amatőr női NB I-ben. Mózes Emil, a klub szakosztály-vezetője elmondta: a csapat a várakozásoknak megfelelően teljesített.
Tíz érmet nyertek a leányvári dzsúdósok
Parti Petra és Szikora Kristóf is első helyezést szerzett a másodosztályú bajnokságon.
Borzalmas kezdés után feltámadt a Tatabánya FC
Amilyen gyengén kezdte az idényt a Tatabánya FC, annyira parádésra sikeredett a folytatás: a szezont P. Nagy Lászlóval kezdő, majd – az olasz befektetők érkezésével – Bruno Giordanoval folytató csapat kiesőjelöltből a középmezőnybe kúszott fel.