Városunk fekvése a megye déli részén, a Gercse és a Vértes közötti völgyben (Tatai-árok) fekszik, a fővárostól 55 km-re. Helyzeténél fogva forgalmi csomópont, nem csak megyei, hanem regionális és országos szinten is. Az M1-es (E60, E75) Bécs – Budapest autópálya érinti, a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vasútvonal átszeli a várost. A környék minden településével és az ország nagyobb városaival autóbuszjáratok kötik össze.A város átlagos tengerszint feletti magassága: 199 m körüli.

Tatabánya területe már az ősidők óta lakott. Számos lelet bizonyítja, hogy területén a kőkorszak óta folyamatosan élnek emberek. Az ide érkező első magyar honfoglalók már számos, különböző etnikumú törzset találtak a területen. Az egykori tatai erődítéshez közeli Bánhidát már egy 1288-as dokumentum is megemlíti. Hamarosan Alsógalla és Felsőgalla települések is kialakultak Bánhida környékén. A közeli erődítések jótékony hatására hamarosan benépesült a környék, megjelentek a kézművesek, fellendült a mezőgazdaság és a kereskedelem.

A középkor során számos természeti csapás érte a területet, majd a 16.században elfoglalták a területet a törökök. A reformáció hatására a helyi lakosok reformátusokká váltak, és felépítették saját templomaikat. A török hódítás után a terület az Esterházy család birtokába került, akik számos német és szlovák katolikust telepítettek be, minek következtében a lakosság római katolikus lett.

Az 1785-ös népszámlálás adatai szerint Alsógallai lakossága 580 fő, Felsőgalláé pedig 842 fő volt. Akkoriban fedezték fel a környező szénmezőket, ami rohamosan megváltoztatta a környék életét.1891-ben megalakult a Magyar Általános Kőszénbánya Társulat, mely fejleszteni kezdte a helyi bányászatot és fémipart, minek hatására jelentősen megváltozott az addig főként mezőgazdaságból élők élete. 1896 karácsonyán hozták fel az első csille szenet, a szénvagyont kb. 100 évre becsülték. A bánya körül kialakult kolónia néhány évig Alsógallához tartozott; 1902. szeptember 16-án vált önálló községgé Alsógalla bányatelep, 1903. május 1-jétől Tatabánya néven. Ebben az időszakban az ipar és a kereskedelem sokszínűbb lett, és jó néhány új társaság (cementgyár, téglagyár) jelent meg. A helyi lakosok élete felpezsdült, helyi újságok jelentek meg, szociális és kulturális szervezeteket alapítottak.

Röviddel a Tanácsköztársaság bukása után, 1919. szeptember 6-án a tatabányai bányaigazgatóság előtt szervezett bányászok tiltakoztak az ellenforradalmi kormány által drasztikusan megnövelt munkaidő és a szakszervezeti vezetők sorozatos letartóztatása ellen. A kivezényelt csendőrök a tüntetők közé lőttek, ennek következtében több munkás meghalt, sokan súlyosan megsebesültek. E tragédia emlékére egy 1950-es törvényben minden év szeptember 6-ára helyezte az Országos bányásznap ünnepségeit.

Már az 1920-30-as években is hallani lehetett a községek egyesítésének tervéről, a négy bányaközségben már akkoriban is jelentős kitermelés folyt.

1945 nyarán helyi kezdeményezésre a Tatán működő járási igazoló bizottság mellett a tatabányai igazoló bizottság is megkezdte tevékenykedéseit. 1945. június 12-én a munkáspártok képviselői és a szakszervezetek megbízottjai a négy községből ennek az igazoló bizottságnak az újjáalakítását kérték. 1945 őszén a Belügyminisztérium kezdeményezésével megkezdődött az egyesítés előkészítése. November 10-én a négy bányaközség jegyzője Tatán találkozott a Belügyminisztérium képviselőivel, ahol ismertették az egyesítésről szóló álláspontokat.

A háborús károk jelentősen befolyásolták a döntéseket, hiszen a helyreállítás sok időt, pénzt és energiát vitt el. A községek féltek önállóságuk elvesztésétől és tartottak a háttérbe szorulástól is. Hosszas tárgyalások után végül Bánhida, mely a legnagyobb károkat szenvedte a háborúban, beleegyezett a csatlakozásba.

November 24-én Alsógalla elutasította az egyesítést, mert ez a terület rendelkezett a legmagasabb szintű közművekkel, jó állapotban voltak a központi épületei, és attól féltek, lelassul a fejlődésük, más területrészek pedig gyorsabban gyarapodnak majd.1946. június 24-én ismét napirendre került az egyesítésről szóló kérdés, ekkor már Alsógalla is csatlakozott.

Megkezdődött ezzel a szervező munka is. Október 1-jén a négy községi képviselő-testület közösen tárgyalt vagyoni helyzetükről, itt szó esett saját feloszlatásukról is. Tatabánya megyei városnak ezzel a döntéssel új képviselő testülete lett (30 fő MKP, 25 SZDP, 4 szakszervezeti és 1 FKgP), mely 60 főből állt.1947. október 10-én ténylegesen egységes várossá nyilvánították a községeket.

1945 után a megye székhelye Esztergom volt, de a megye vezető szervei a székhely áthelyezését kérték azzal az indokokkal, hogy Esztergom nehezen megközelíthető, a megye és az országhatár szélén van. Elkezdődtek a viták ezzel kapcsolatban. 1948-ban felmerült, hogy Tata vagy Tatabánya legyen a megyeszékhely. 1950-ben a Népgazdasági tanács azzal érvelt Tatabánya mellett, hogy a szénbányászat jelentősen fejlődni fog és a város könnyen megközelíthető. A szénbányászat dinamikus fejlődése mellett megyeszékhellyé tették Tatabányát, ez pedig megteremtette a város fejlődésének alapjait.

A második világháború után a régi üzemek, szervezetek, épületek felújítása után újra megnyitották a bányákat is. Ezek a változások jelentős hatással voltak a lakosság számára is, ami rohamosan növekedésnek indult, és a csúcsot az 1980-as évek  közepén érte el, ekkor a lakosok száma 80 000 körül volt.

A város ipari jellege az 1980-as évek végéig meghatározó volt. Ezután a nehézipar és a bányászat jelentősége csökkent és a város gazdasági szerkezete jelentősen megváltozott.

A rendszerváltás utáni években lassú fokozatos gazdasági-szerkezetátalakítás ment végbe, mely során ipari park került kialakításra, melyben műanyagipari vállalatok, orvosi segédeszközöket gyártó vállalat, valamint autóipari beszállítók (autóüveggyár, felnigyár, gumiabroncsgyár) telepedtek meg. Jelenleg (2009-ben) kb. 500 hektárnyi területen több mint 2 tucat közepes- és nagyvállalat foglalkoztatott mintegy 13 000 környékbeli munkavállalót.

1991-ben Tatabánya megyei jogú városi jogot kapott.

Forrás: WIKI