Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé valószínű eső, északkeleten továbbra is kialakulhat havazás, havas eső, ónos eső. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
– Pécsi Napilap –
Napilapcsoport bejegyzései
Duplájára növeli kapacitását a Bridgestone tatabányai gyára
Több mint duplájára emeli gyártókapacitását 2020-ra a 2013-ban megkezdett, 71,5 milliárd forintos bővítésével a gumiabroncsokat előállító japán Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Felesége megölésével gyanúsítanak egy tatabányai férfit
Meggyilkolt nő holttestét találták Mocsa közelében a szántóföldön. A bűncselekménnyel az asszony férjét gyanúsítják, akit őrizetbe vettek – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.
Az úszószövetség alelnöke szerint meg nem értésről van szó a Hosszú-ügyben
Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke szerint a nagy része már megvalósult annak, amit Hosszú Katinka kért, és a sportág vezetői is tettek gesztusokat felé. – Pécsi Napilap –
Mai névnapok és eredetük
Gyöngyvér: Arany János névalkotása (Buda halála) a régi magyar Gyöngy névből. A költő magyarázata szerint a jelentése: gyöngytestvér. – Pécsi Napilap –
